Vicenza a művészetek és a páratlan szépségű remekművek városa, egyúttal a folyamatosság és a megújulás jelképe is. Mindez persze megfelelő gazdasági feltételeket igényelt, amelyeket részben a fejlett textilipar, részben azok a kis- és nagyvállalkozások teremtettek elő, amelyek, mint például az ötvösművesek, világhírűvé tették a várost.
Az ókori decumanus két végét egy-egy várkastély őrzi: keleten a Carrarák építette castel San Pietro, nyugaton a Scaligerik emelte Castelvecchio. A csatornákkal és töltésekkel védett, bástyás városfalakon belül a város négy, eltérő funkciójú negyedre oszlott.
A XIII. század második felében ez a városszerkezet még világosabbá válik a kolduló rendek monostorainak megépítésével: a katedrális mellett 1260 és 1290 között felépül a Santa Corona, a San Michele és a San Lorenzo komplexuma, hogy együtt alkossák meg azt a négyszöget, amely összekötő szerepet tölt be az antik városmag és a falak által körbezárt új részek között. A város növekedésével, az új negyedek megszületésével együtt járt a városfalak fokozatos tágítása: a Scaligerik előbb nyugaton (1365), majd keleten (1379) bővítették a falak által körülzárt területet, míg Velence (amelyhez Vicenza 1404-ben békés úton csatlakozott) északon és délen nagyobbította meg a várost.
A XV. század közepétől a XVI. század végéig a város építészetileg megújul, elsősorban a magánszemélyeknek köszönhetően, akik házaikat pompás palotákká alakítják. Giangiorgio Trissino költő mutatja be a vicenzaiaknak az ifjú Palladiót, aki a helyi arisztokrataelit kedvence lesz, és munkáival megújítja a városi palota fogalmát. Az általa létrehozott, egységes város kevés lehetőséget hagyott a későbbi beavatkozások számára, ráadásul a XVII. században hosszú gazdasági pangás kezdődött. Ezért aztán a barokk csak elvétve hagyott nyomot a városon, ellentétben a XVIII. századdal, amikor sikerült modern módon újragondolni és összeegyeztetni Palladio stílusát és a klasszicizmust.
A piazzale De Gasperi és a piazza Castello felől érkezünk a 2000 éves város ütőeréhez, a magánházakkal zsúfolt corso Palladióhoz. A „hivatalos” Vicenza épületeit a piazza dei Signorin, Palladio bazilikája körül, valamint a piazza delle Biade és delle Erbe tereken találjuk. A corso Palladio a tágas piazza Matteottiba torkollik, itt áll a palazzo Chiericati, a palazzo del Territorio és a Teatro Olimpico, innen a Teatro Olimpico utcán át jutunk a Santa Corona utcába, amelyet szinte teljes egészében a domonkosok épületének múzeumegyüttese ural.
A contra’ Santo Stefano utca következik az azonos nevű templommal, majd a contra’ Zanella, ahol pompás paloták közt haladunk egészen a régi várostengelyig (contra’ Porti).
A contra’ Rialéról a corso Fogazzaróra érünk, ahol két kiemelkedő épület, a palazzo Valmarana-Braga és a San Lorenzo templom vár ránk. A corso Palladión visszasétálva érkezünk a piazza del Duomóra (Dóm tér) a templomhoz és a püspöki palotához.
Az Andrea Palladio városaként is emlegetett Vicenza nevezetteségeit és látnivalóit fel sorolni is nehéz, mi még is megpróbáltuk. Részletesebb mindenre kiterjedő leírást és turista információkat megtalál a VilágVándor sorozat Padova és környéke című útikönyvében.
Ezek a 2G útikönyvek első termékei, melyek a könyv és az okostelefon házasításából születtek, ahol a hagyományos útikönyvekhez QR-kódok segítségével biztosítjuk az aktuális információk letölthetőségét az internetről. 2020-ban jelennek meg az első 3G útikönyvek, ahol rövid, néhány perces videók színezik majd az anyagot.
A VilágVándor útikönyvek eddig megjelent részeit szintén megtalálja a webshopunkban.
