Umbria tartomány székhelye a valamivel több, mint 150 ezer lakosú Perugia: a 493 m magas dombra épült város stratégiai pozíciót foglal el a val Tiberina és a Valle Umbra völgyek, ill. a völgyekben haladó utak kereszteződésében.
A város és a vidék közötti történelmi kapcsolat határozta meg a város gazdaságát, amely a XX. századig alapvetően a mezőgazdaságra alapult. A XX. század hatvanas éveiben látványos ipari fejlődés tanúi lehettünk, amely elsősorban az élelmiszergyártásra (Perugina, Buitoni) és a textiliparra (Spagnoli, Ellesse) alapozódott. Perugia azonban mindenekelőtt kulturális központ: a Tudományegyetemet és a Külföldiek Egyetemét évente mintegy 30 ezer hallgató látogatja, s ez jelentős gazdasági bevételt biztosít a városnak.

Feltehetőleg az i. e. IX. századtól a dombtetőn megjelenő kunyhók egyesüléséből jött létre az etruszk település ősi magja. Az i. e. IV–III. században épült a hatalmas travertin blokkokból álló városfal, amelynek három km hosszú szakasza háromlevelű lóhere rajzolatára emlékeztetve fogja körbe a colle Landone és a colle del Sole magaslatát, melyeket egy fennsík választ el egymástól.

Az i. e. I. században Perugia Róma része lesz, és Augustus császár rendeletére alapos urbanisztikai átrendeződésen megy keresztül, amely elsősorban a fórumot, a város reprezentatív központját érintette. A császárkorban a falakon kívül is építkeznek: a Marzia kapun kívül épült amfiteátrum, az i. sz. II. században a Conca negyedben épült fürdők és a San Pietro templom harangtornya alatt feltárt mauzóleum ékesen bizonyítják ezt a megállapítást. A falakon kívüli városrész a korai kereszténység idejében épült kultikus épületekkel is növekedett (Sant’Angelo, San Pietro, San Costanzo), amelyek megszabták a középkori városfejlődés irányait. A fejlődés folyamatát a VI. században megszakították az ismétlődő barbár inváziók, amelyeket a város Róma, Gubbio és Ravenna közt elfoglalt központi helyzete váltott ki. A városfejlődés újraindulását jelzi a középkorban a San Pietro katedrális bekerülése a városfalakon belülre (X. század).

A XI. században a városi kormányzat hozzáfog a nagy középületek megépítéséhez: előbb a palazzo dei Consoli és a palazzo del Podestà, majd a palazzo dei Priori épül meg, amely a Fontana Maggioréval együtt alaposan megváltoztatja a főtér korábbi jellegét.

A XII–XIII. század között a város területe kiterjed egészen a Trasimeno-tó környéki termékeny síkságig, s ezzel alapvetően megváltozik a város és a vidék viszonya. A vidéki nemesség és a paraszti lakosság urbanizálódása új városrészek megszületését eredményezte, ezek a „nyúlványnegyedek” azok körül a nagy kolostorközpontok körül alakultak ki, amelyek a XIII–XIV. században kerülnek a falakon belülre. 1370-ben a bolognai békével Perugia ismét pápai uralom alá kerül. A városban kiépülő erődrendszer központja a porta del Sole-i citadella, amelyet azonban egy hamarosan kirobbanó helyi felkelés során (1375) lerombolnak.

A XIV. század végétől a politikai bizonytalanság következtében különféle helyi hatalmasságok uralták a várost. Közülük a jelentős közmunkákat megvalósító Braccio Fortebracci érdemel említést (1416–24).

A XV. század közepétől a hagyományosan pápapárti Baglioni család válik a politikai és a kulturális élet főszereplőjévé. A művelt, kifinomult ízlésű uralkodó osztály magas művészi színvonalú épületekkel gazdagítja a várost. A palazzo del Capitano del Popolo és a szomszédos Vecchia Università (Régi Egyetem) épületeinek elkészültével új és végleges formát öltött az egykori Sopramuro (ma Matteotti) tér.

XVI. század közepén a Pápai Állam megerősített ellenőrzését a város fölött s hegemón hatalmi törekvéseit grandiózus formába öntve jelenítette meg: megépült a Rocca Paolina erőd, amely máig ható, látványos építészeti megoldással magába szippantotta a Baglioni család uralta tornyos, középkori lakónegyedet. A középkori városszerkezetben fokozatosan megjelennek a reneszánsz, majd a barokk palotahomlokzatok, a szűk utcákat, tereket kiszélesítik.

A XIX. században a szolgáltatások decentralizálásával, az ősi városfalak funkcióját megszüntető külső körút megépítésével megkezdődik a modern város kialakítása.
A Rocca Paolina 1860-ban történt lebontásával és a tágas piazza Italia létrehozásával alapvetően átrendeződik a történelmi városmag. Az 1867-ben megépült vasútállomás az első világháború utáni iparosodás (Perugina) motorja lesz, a második világháború után pedig elősegíti a történelmi város és a környező negyedek és települések összenövését. A nagy városrendezési tervek megszületésével (az elsőre 1931-ben került sor) a város fejlődésének természetes irányait kihasználva kezd terjeszkedni északkeleten Monteluce, északnyugaton Elce, délen a vasútállomás irányában; anélkül azonban, hogy ezek a terjeszkedő városnegyedek határozott formát öltöttek volna. Látványosan fejlődnek az új külvárosi negyedek,és kialakul a várost érintő, az ősi sugárutakat összekapcsoló gyorsforgalmi úthálózat. A harmadik évezred beköszöntével Perugia városszerkezetének megújítására, a fejlődés és a történelmi múlt emlékeinek megőrzése közötti ellentétek ki egyensúlyozására törekszik.

A meglehetősen nagy szintkülönbségek leküzdésére, és megkönnyítendő a gyalogosok bejutását a történelmi városközpontba, Perugia városa az 1980-as évek elején komplex mozgójárdarendszert hozott létre, amely az újabb alsóvárosi negyedet köti össze a felette magasodó óvárossal.
A fedett járdaszakaszokból, alagutakból és mozgólépcsőkből álló mozgójárdarendszer a piazza Partigianiról indul, és a Provincia palotájának árkádjai alatt érkezik a piazza Italiára. Első szakasza a történelmi via del Circo nyomvonalát követi, majd a III. (Farnese) Pál pápa rendeletére a XVI. század közepén az ifjabbik Antonio da Sangallo tervei alapján megépített Rocca Paolina belsejében folytatódik. Itt a mozgójárdák a Sangallo által az erődbe beépített középkori negyednek az utcáin és terein haladnak, az építész nagy mesterségbeli tudással az ősi etruszk Porta Marziát is belekomponálta az erőd falába.
A város lakói számára ma már teljesen hétköznapi eseménynek számít ez a régészeti túra Perugia föld alatti rejtelmein keresztül: naponta mintegy 20 ezren utaznak a mozgólépcsőkön és az alagutakban kialakított mozgójárdákon, amelyek segítségével kb. 10 perc alatt, a városi forgalomtól teljesen elzárva lehet az 50 méteres szintkülönbséget letudni.
1989-ben a város északi negyedében helyezték üzembe az előzőhöz hasonló „Cupa-Morlacchi” mozgójárdarendszert, amelynek hosszú szabadtéri mozgólépcsőit üvegezett galériák védik az időjárás viszontagságaitól. A legújabb járdaszakaszok, az óvárost az autópálya-csomóponttal, ill. a Fontivegge nevű bevásárlóközponttal kapcsolják össze.
2008-ban adták át a város 7 állomásos metróvonalát, melynek egyik végállomása a történelmi belváros.

Reméljük az ízelítőnk elnyerte a tetszését. Perugia és környéke bővelkedik látnivalókban, részletesebb mindenre kiterjedő leírást és turista információkat megtalál a VilágVándor sorozat Perugia és Assisi című útikönyvében.

Ezek a 2G útikönyvek első termékei, melyek a könyv és az okostelefon házasításából születtek, ahol a hagyományos útikönyvekhez QR-kódok segítségével biztosítjuk az aktuális információk letölthetőségét az internetről. 2020-ban jelennek meg az első 3G útikönyvek, ahol rövid, néhány perces videók színezik majd az anyagot. 

A VilágVándor útikönyvek eddig megjelent részeit szintén megtalálja a webshopunkban.