A nap, a hold, a vakítóan kék Földközi-tenger, a Vezúv, az öböl fénylő szigetei, a látványos panorámák, a muzsika, a színház, a vendégszeretet, az életöröm, a varázslat és a nyomorúság, képek, hangok, színek, ellentmondások kavalkádja: ez Nápoly, antik kultúrák bölcsője és modern metropolisz, Dél-Olaszország legfontosabb központja. Ködbe vesző történelmét paloták, templomok, sikátorok mesélik – az i. e. VII. században érkezett görög gyarmatosítók, a rómaiak (akiknek nyomát mindmáig őrzik a város szívét átszelő nyílegyenes utak, a „decumanók”), valati sétányán kialakított és mára egyre nagyobb helyet elfoglaló gyalogoszónák és a kiváló metróhálózat létrehozása jelentette. Ez utóbbi bővítését ugyan lassítják a hajdani görög és római város minduntalan feltáruló emlékei, ám a megépült szakaszok állomásai a nemzetközi hírű művészeknek, építészeknek köszönhetően a kortárs művészet ragyogó kiállítóhelyei lettek.

Olyan intézmények jelzik a megújulást, mint a kortárs képzőművészetnek otthont adó MADRE (a Museo d’Arte contemporanea Donnaregina betűszóból), vagy a Plart, a műanyag múzeuma, amelyet a hétköznapjaink részévé vált anyag bemutatásának szenteltek.
A város életszeretetét élvezhetjük a piazza Bellini szórakozóhelyein, ahol hétvégenként élő kortárs és dzsesszmuzsikát hallgathatunk. Színházi előadásokkal kelt új életre a pompeji amfiteátrum, fesztiválokat rendeznek Ischia, Capri és Procida szigetén. A sorra nyíló új kézműves- és divatáruüzletekkel az elszánt fiatalok kreatív módon veszik fel a versenyt a munkanélküliséggel. Új éttermek kínálják a hagyományos konyha remekeit. A Földközi-tenger vakító kékjével együtt Nápoly aranya bő hatvan évvel Vittorio De Sica híres filmje után, íme, ma is ragyog.

Az alábbiakban kedvcsináló gyanánt ,szeretnénk bemutatni Önöknek néhány nevezettességet, látnivalót a teljesség igénye nélkül.

Piazza del Plebiscito

A gépkocsiforgalomtól megszabadított tér teljes szépségében és tágasságában mutatja be az egykori Palota tér XIX. századi rendezésének eredményeit. Neve az 1861. október 21-i népszavazás emlékét őrzi, amelynek eredményeként a „Két Szicília Királyságát” (más néven a Nápoly–Szicíliai Kettős Királyságot) az egységes olasz államhoz csatolták. Az évszázadokon át a legkülönbözőbb hivatalos eseményeknek, népünnepélyeknek helyet adó tér ma is rendezvények, kortárs művészeti események, a visszatérő karácsonyi vásár, valamint nemzetközi hírű zeneművészek koncertjeinek helyszíne, december 31-én a nápolyiak itt köszöntik az új évet. A tér közepén áll Bourbon Károly (Antonio Canova) és I. Ferdinánd lovas szobra (ez utóbbit Canova halála után Antonio Calì fejezte be), rövidebbik oldalait a szimmetrikusan elhelyezkedő neoklasszicista palazzo Salerno (Dél-Olaszország Katonai Parancsnokságának központja) és az 1818-ban épült palazzo del Governo (a Prefektúra székhelye) foglalja el. Joachim Murat parancsára Leopoldo Laperuta 1809-ben hozta létre a Királyi Palotával szemben a Foro Civile félkör alakú oszlopsorát, amelyhez a később épült, neoklaszszicista San Francesco di Paola templom előcsarnoka csatlakozik. A francia uralmat követő Bourbon-restauráció idején, I. Ferdinánd fogadalmi templomaként 1817–1846 között Pietro Bianchi tervei alapján épült templom jón oszlopos előcsarnoka, kápolnák övezte, kör alakú belső tere, hatalmas kupolája a római Pantheon mintáját követi. Belső díszítésére is a neoklasszicista stílus a jellemző, kivéve a Santissimi Apostoli-templomból származó XVII. századi főoltárt és Antonio Campi sekrestyében látható táblaképét (A körülmetélés, 1586).

Az Óváros:

Mintha megállt volna az idő ezekben a szűk, gyalogosok járta kis utcákban, ódon szentélyek és paloták övezte terecskéken, az ősi mesterségeknek otthont adó, apró kézművesműhelyekben, boltokban. És hogy mindezt megértsük, elegendő néhány percet eltöltenünk a via San Gregorio Armeno üzletei közt. Egyfajta szabadtéri múzeumban járunk, amely méltán lett része az UNESCO Világörökségének, s amelynek rácsos utcaszerkezete az antik Neapolis görög mintát követő struktúráját idézi. Műemlékek, antik és kortárs műgyűjtemények, gazdagon díszített és szerény, dísztelen templomok között sétálunk. A szent és a profán szüntelen váltakozásában történelmi családok palotái tekintenek ránk, sok esetben azonban pompázatos bejáratuk mögött luxuspan ziókat találunk. A nápolyi óváros a polgári építészet értékes példája: az épületek zöme XVI. századi, a belső udvarokban nyitott lépcsővel és alacsony loggiával, amely gyakorta a kerttel is határos volt.

Via Chiaia és Via Filangieri

Séta és vásárlás, ez a két fő tevékenysége a jó állapotú nagypolgári házak, elegáns üzletek közt nyugat felé vezető, majdnem teljes hosszában gyalogosok számára fenntartott útra látogatóknak. A séta közben első pillantásra diadalívnek tűnő építmény valójában az 1636-ban épített Chiaia híd, amely a Mortelle városrészt köti össze a Pizzofalcone-dombbal (jobbra találjuk a dombra felvivő gyorslift bejáratát). XVII. századi a közeli Santa Caterina a Chiaia templom, amely meglep belső tágasságával. Sétánkat a via Filangieri elegáns, eklektikus és szecessziós stílusú épületei közt folytathatjukjuk. Jólesik a pihenés a Gran Caffè Cimmino asztalkáinál.

A tengerparti Nápoly:

A Castel dell'Ovo Nápoly legrégibb erődítménye Vergiliusnak és az általa itt eltemetett legendás tojásnak köszönheti nevét (az uovo, ovo szó jelentése tojás, s ha ez valaha eltörne, a város is romba dőlne). Az i. e. VII. században a piciny Megaris szigetén hozták létre első telepeiket a görögök, aztán itt állt a pazar lakomáiról nevezetes római tábornok, Lucullus luxusrezidenciája, majd az V. században itt találtak menedéket a bizánci baziliánus szerzetesek. A XII. században itt építették meg a normannok azt a bonyolult erődrendszert, amelyet II. Frigyes királyi rezidenciának és a királyi kincstár székhelyének szánt, s ezeket a funkciókat a vár az Anjou-uralkodók alatt is megőrizte. Aragóniai Alfonz átépítette, az 1503-as ostrom után korszerűsítették, a XVII. és a XVIII. században átalakították, majd alaposan felújították a katonai használat megszűnte (1975) után. Napjainkban időszakos kiállítások, konferenciák helyszíne, teljes egészében körbe bejárható: leginkább a várfalakra, a tengerre ás a városra nyíló 360 fokos, különleges kilátás miatt keresik fel (a Posillipo mögött lebukó nap látványáért késő délután kell az ágyúk teraszára felmenni). Érdekesek azok a belső részek, így a gótikus és az aragóniai loggiák, ahol az egyes építési fázisokat nyomon lehet követni. Látványos a várat szinte lángba borító szilveszteri tűzijáték. A vártól keletre, a XIX. században feltöltött részen állnak a festői Borgo Marinaro kétszintes házacskái, és ahol valamikor a Santa Lucia negyed halász- és tengerészcsaládjai laktak, ma éttermek, zenés lokálok, jachtklubok működnek.

További izgalmas leírásokat találhat Pisáról, Luccáról továbbá a toszkán tengerpart déli részéről a VilágVándor sorozat  Nápoly című útikönyvében.

Ezek a 2G útikönyvek első termékei, melyek a könyv és az okostelefon házasításából születtek, ahol a hagyományos útikönyvekhez QR-kódok segítségével biztosítjuk az aktuális információk letölthetőségét az internetről. 2020-ban jelennek meg az első 3G útikönyvek, ahol rövid, néhány perces videók színezik majd az anyagot.

A VilágVándor útikönyvek eddig megjelent részeit szintén megtalálja a webshopunkban.